A második alkalom elején mindenki elmondta, hogyan érkezett ma ide, illetve mit sikerült a múlt órán kapott gondolatok, tanácsok alapján megvalósítania az elmúlt két hétben. Jó volt látni, hogy mindenki milyen lelkesen mesél. Ugyan nekem csak apró célokat sikerült elérnem, de ezt is jó eredménynek tartom és a továbbiakban még inkább igyekezni fogok a motivációm fejlesztését illetően.
Ezúttal első témánk a “szakmai és magánéleti célok” voltak. Először önállóan dolgoztunk egy nagyon izgalmas, vizuális feladat során, ahol fel kellett írnunk 8 célt, akár szakmánkat, akár magánéletünket tekintve, majd összehasonlítottuk mindegyiket mindegyikkel, hogy megtudjuk, az egyes céljaink mennyire fontosak, illetve elgondolkoztunk azon, hol tartunk 1-10-es skálán ezen célok megvalósításában. Ez által meg tudtuk melyek a nagyon hosszú távú, vagy igazából nem is fontos céljaink, melyek az energiarabló feladataink, mi az ami fontos, de még nem áll készen és melyek azon céljaink amiből igazán töltekezni tudunk. A vizuálisan megjelenített “céltáblázatom” rávilágított arra, hogy bizony vannak olyan dolgok, amiket saját céljaimnak élek meg, ám egyelőre még csak külső elvárások és nem érzem magamban ténylegesen a vágyat. Furcsa volt, hogy egy-két dolgot fontosnak véltem, ám az összehasonlítás során mégis alig kapott néhány szavazatot tőlem. Talán ezek régi célok, amiket már nem tartok olyan fontosnak, csak valamiért mégis ragaszkodom hozzájuk ? De ami a leglényegesebb, tudatosult bennem, hogy bizony a legfontosabb cél számomra pont az, amire igazán vágyom, amit a legjobban akarok,de valahogy mindig háttérbe szorítok mert vannak “fontosabb feladataim”. Azonban megfogalmazódott bennem, hogy habár ez nem szakmai cél, nem is csak egy gyenge álom, hanem bizony nagyon is erős vágy, ami úgy érzem egész életemet megalapozza. Ez pedig nálam egy igazi otthon megteremtése, egy olyan környezet, amit én rendezek be úgy, ahogy szeretnék. Igazából egész életemben erre vágytam, de sajnos még a saját szobámat sem érzem tökéletesnek. Régen nem voltak meg rá az eszközeim, manapság pedig mindent előrébb helyezek a szobafelújításnál. Márpedig számomra ( és talán ezzel nem vagyok egyedül) az egész közérzetemet megalapozza, hogy milyen környezetbe, otthonba érek napról napra haza, ha pedig a hangulatom jó emiatt a nap nagyobb részében, akkor bizony mindennapi feladataimat is sokkal több kedvvel és lendülettel végzem el.
A foglalkozás második felében én voltam a témahozó, a témám pedig a “kiégés” volt. Ez alatt pedig nem a szokványos szakmai kiégést értettem, hanem a mindennapi életben átélt kiüresedés élményét. Régen egyfolytában pörögtem, rengeteg hobbim volt, majd 17 éves koromban valahogy alábbhagyott a lendület. Amikor pedig a főiskola miatt Pestre költöztem, felhagytam minden hobbimmal. A hangszereimet nem hozhattam fel, semmilyen különórára nem jártam, mert “túl későn van “, “nincs annyira kedvem “, “sötétben kell hazamenni a nem túl jó környéken lévő koliba”… igazából mindenről lebeszéltem magam csupán az ismeretlentől való félelem, vagy a lustaság, unottság miatt. Az egész napos suli után semmihez sem volt kedvem és energiám. Ezen tapasztalataim miatt pedig félek, hogy majd később, amikor sokkal több feladatom lesz, családom és állandó munkám , majd összeroppanok a súlyok alatt. Úgy éreztem rengeteg dolgot elkezdtem, kedveltem, majd meguntam és azon gondolkodtam, vajon majd a munkámat is ugyanúgy megunom- e. A többiek rávilágítottak arra, hogy a legnagyobb problémám ezen a téren a “félelem”. Már pedig az nagyrészt alaptalan, hiszen a hobbikat gyakran váltogatja az ember és lehet, hogy csupán csak nem találtam még meg az én igazi hobbimat, a nekem való táncot, sportot. A szakmámat pedig imádom és a négy évnyi tanulás alatt csak egyre lelkesebb lettem, továbbképzésekre jártam, amit megtehetek később is. Bátorítottak, hogy ha egyszerre több, teljesen különböző dolgot szeretek csinálni, mert az egyfélébe belefásulok, akkor nyugodtan csináljam még akkor is, ha a környezetem szerint ez naiv álmodozás. Rájöttem, hogy tulajdonképpen már nincs is annyira jelen ez a probléma, hanem csak a régi tapasztalatok miatti félelem van bennem, amit jelenlegi gondként élek meg. Ráadásul már tettem is néhány lépést az első foglalkozásunk hatására. Újra alkotok, maga a blogírás is egy alkotás számomra. Időt adok magamnak olyan dolgokra, amik nem tartoznak a kötelességeim közé és lehet, hogy időt vesznek el a feladataimtól, ám ettől még hasznosak. Hiszen feltöltenek és segítenek abban, hogy több energiával álljak neki a mindennapoknak, a feladatok tömkelegének, ami miatt úgy érzem, semmire sincs időm. A nap megkoronázásaként pedig egy “pozitív pletyka” nevű játékot játszottunk. Hátat fordítottam a csoportnak, ők pedig mindenféle pozitív dolgot mondtak rólam a hátam mögött. Hihetetlen élmény volt ennyi jó dolgot hallani magamról, látni, hogy mások is észreveszik bennem azokat, amiket mélyen érzek, csak félek átélni, magabiztosan vállalni. Egy biztos, sikeres, színes jövőképet jósoltak nekem , ami nagymértékben bátorított abban, hogy igenis jó úton járok az álmaim felé és ha a többiek hisznek bennem, akkor most már itt az ideje nekem is hinnem magamban és csak magamra figyelni nem hagyva, hogy mások lebeszéljenek róla.
Habár egész nap nagyon fáradt voltam , ez alkalommal is rengeteg energiát kaptam a csoporttól. Boldog voltam, hogy végre elmentem valahova, még akkor is, ha későn van, ha sokat kell utazni miatta, ha a huszadik tanórám után van, ha hosszú egy alkalom, ha új, kicsit “félelmetes” dolog. Azt hiszem, életem egyik legjobb döntése volt és ez a pozitív élmény bátorítani fog abban, hogy a jövőben is igent mondjak olyan programokra, amik megtetszenek, még ha egy kis erőfeszítést is igényelnek tőlem. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: