A cím nem teljesen igaz, ugyanis a coachingot nem szabad összetéveszteni a pszichoterápiával, viszont mi körülbelül így fogalmaztuk meg a csoportban, ahova járok, hiszen mégis csak őszintén beszélgetünk egymással, néha mélyebb, komolyabb témákat boncolgatva ,kicsit lelkizve de alapvetően lelkileg egészséges emberek ülnek a csoportban és a tanácsok sem pszichológiai jellegűek, inkább csak olyan az egész, mint egy nagyon jó baráti beszélgetés.
Az egyetemen adódott a lehetőség, hogy részt vegyünk egy ingyenes, 5 alkalmas coaching-on. Már sokszor olvastam erről és régóta ki akartam próbálni, bár nem tudtam pontosan mi is ez, de aminek őszinte, nyitott csoportos beszélgetés az lényege, az számomra csak jó lehet. 🙂
Kicsit félve mentem el az első alkalomra, amit ráadásul majdnem elfelejtettem, úgyhogy húsz percem volt eldönteni, hogy elindulok- e otthonról, pedig már jól bevackoltam magam a délutánra. A régi énem biztosan lebeszélte volna magát arról, hogy véletlenül is ki kelljen mozdulni otthonról, amikor már aznap nincs több óra az egyetemen, ám most megfogadtam, hogy nem mondok le a lehetőségekről csupán a lustaság miatt.
Nem is bántam meg, ugyanis nagyon jó volt, rengeteg pozitív energiával, jó gondolattal tértem haza. A tíz feljelentkezett emberből végül csak hatan jelentünk meg, de ez nem is volt baj, ilyen kis csoportban jobban összetudtunk hangolódni. Valakiket ismertem, valakiket nem de a csoport szinte azonnal kiválóan összecsiszolódott.
A foglalkozás elején megbeszéltük, mitől jó egy baráti beszélgetés és hogy tulajdonképpen ugyanezen elvek szerint kell haladnunk a coaching során is. Felkerült a táblára többek között például a szemkontaktus, az aktív részvétel, a visszajelzés, reakció, a figyelmes meghallgatás, az őszinteség, nyitottság, a másik nézőpontjának megismerése. Ez után szóbeli “szerződést” kötöttünk azt illetően, hogy mit szeretnénk és mit nem szeretnénk a foglalkozások során. Megegyeztünk, hogy szeretnénk jó beszélgetéseket, egymás meghallgatását, körbehaladós feladatokat, egyéni és nagy csoportos feladatokat, a vita szabályainak betartását , ugyanakkor nem szeretnénk pletykálkodást, kibeszélést, ítélkezést, durva félbeszakítást , veszekedést.
A továbbiakban pedig felsoroltuk azokat a témákat, amikkel a találkozások során foglalkozni szeretnénk. Mindig van egy témahozó, aki személyes példákkal, tapasztalatokkal alátámasztja, miért szeretne ebbe belemélyedni. A csoport többi tagja közreműködő, akik a csoportvezető segítségével, a témahozó történetének meghallgatása után elmondják, milyen fogalom, gondolat fogta meg őket a témahozó elbeszélésében, hogyan látják az ő helyzetét, milyen tanácsokat tudnának neki adni, milyen kérdéseket szeretnének neki feltenni, továbbá mi az ami erről a saját életüket, tapasztalataikat tekintve eszükbe jut.
Első alkalommal a motivációról beszéltünk. A csoport nagy része szakdolgozatírás előtt áll, de sokunknak nincs meg hozzá az elegendő motivációja, illetve néhányunknak az élet más területén is gondunk van ezzel kapcsolatban. Valaki pont ellenkezőleg van, túl sok a motivációja, semmire sem tud nemet mondani. A csoportvezető felragasztott egy 1-10 skálát a padlóra és első feladatként azt kaptuk, hogy álljunk bele a 10-es mezőbe, ami azt fejezi ki, hogy pont az ideális motivációval rendelkezünk. El kellett mondanunk jelen időben (!), hogy mit jelent ez az ideális helyzet és milyen érzések keletkeznek bennünk ebben az állapotban. Nehéz volt jelen időben beszélni olyanról, amit még nem éltünk meg, de a feladat tényleg adott egy kis lendületet, hiszen kicsit átéltük, milyen jó is, mikor elérjük a megfelelő motivációs szintet.
Utána olyan helyre kellett állnunk a skálán belül, amilyennek aktuális motivációs szintünket érezzük, az ideális tízeshez képest. El kellet mondanunk, hogy miért oda álltunk és hogyan jutottunk el idáig az 1-es szinttől, ami a teljes motiváció hiányt jelenti. Én 7,5-et jelöltem be magamnak, ugyanis úgy érzem, már elég közel állok az ideális motiváció eléréséhez, de valami mégis visszatart. Furcsa volt visszatekinteni az 1-esre és rájönni, tulajdonképpen nem is olyan rossz a helyzet, mint először azt gondoltam, hiszen már hatalmas utat tettem meg főleg a páromnak, de persze a családomnak és magamnak köszönhetően is, hiszen a párom hihetetlen erős bátorítása és belém vetett hite, a családom büszkesége, pozitív visszajelzései, továbbá a később bennem is kialakuló önbizalom juttatott el eddig. Az óra végén mindenki elmondta a saját motivációval kapcsolatos problémáját röviden majd ez után kölcsönösen, apró, ám annál hasznosabb tanácsokat adtunk egymásnak.
Az első óra után felszabadultan, boldogan, energikusan jöttem ki, ugyanis csodálatos érzés volt látni, hogy nem vagyok egyedül a motivációhiánnyal, ráadásul kesergésre sincs semmi okom, hiszen már eddig is eljutottam valahogy. Új lendületet kaptam ahhoz, hogy az itt kapott gondolatokkal tovább induljak az ideális motivációs szint eléréséhez szükséges úton.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, illetve iratkozz fel a blogom követésére ! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: