Életvirág

Tornaeszközök

Sziasztok!

Ahogy a bemutatkozó bejegyzésemben ígértem, elkezdtem edzeni . Nagyon jó érzés újra nekiállni úgy, hogy most már a tanulmányaimból fakadóan sokkal nagyobb a testtudatom, tudom, mire kell odafigyelnem, milyen hibákat kell kiküszöbölnöm, mikor csinálom jól a gyakorlatot, milyen mozgásrendszeri céloknak felel meg az adott feladat. Ugyan még nem diplomáztam le, viszont már tanultunk egyet s mást a suliban , amit a saját tapasztalataim alapján szeretnék megosztani veletek. Ez egy izgalmas közös utazás lesz, ugyanis én is most kezdek bele igazán , tudatosan a testedzésbe és ugyan biztos vannak köztetek olyanok, akik már régóta edzenek, bizonyára olvasnak olyanok is, akik még csak tervezik, vagy mostanában kezdték el. Mielőtt belekezdenék, szeretném ismét felhívni a figyelmeteket arra, hogy még nem vagyok gyakorló gyógytornász, ezért ha amellett, hogy szeretnétek formába lendülni és nagyobb erőt , állóképességet szerezni; van valami mozgásszervi problémátok, ajánlom, hogy forduljatok tapasztalt szakemberhez. Arról azonban biztosíthatlak titeket, hogy már szereztem akkora mennyiségű tudást, amivel kicsit komolyabban tudom nektek átadni az edzéstippeket, mint némelyik újságban vagy netes oldalon tapasztalható. Igyekszem minden fontos információt átadni, a blog forma lehetőségeihez mérten a lehető legpontosabban leírni a gyakorlatok kivitelezését , továbbá felhívni a figyelmeteket az elkerülendő hibákra.

Először is szeretném nektek bemutatni azokat a tornaeszközöket, amiket én beszereztem , hogy minél sokoldalúbb legyen a tornám.

DSC01369

A fizioball vagy gimnasztikai labda sokak számára ismert eszköz , ami egyrészt kiválthatja a széket, ezáltal dinamikusabb ülést biztosítva, másrészt hatékonyan alkalmazható tornázáshoz is.

Én főként bemelegítéshez , lazító – , illetve egyensúly és stabilitás fejlesztő gyakorlatokhoz használom.

DSC01370

A pilates ball / kislabda egy speciális anyagú, rugalmas falú labda , ami használható egyrészt  felső végtag gyakorlatokhoz eszközként, de különösen jó erre az eszközre specializált hasizom erősítő , törzs stabilitást növelő gyakorlatokhoz, illetve például talp alá helyezve bizonyos fekvő helyzetben végzett feladatok nehezítésére is.

DSC01372

Azt hiszem ezt nem is érdemes ragozni, a súlyzókat bármilyen felső végtagot vagy törzset edző feladatokhoz be lehet vetni, az ellenállás növelése céljából.

DSC01374

A gumiszalag azért különösen hatékony, mert folyamatosan változó ellenállással kell megküzdenie az izmoknak, meghatározható vele a mozgás síkja és rengeteg, különböző típusú gyakorlatnál lehet alkalmazni, akár felső -, alsó végtaggal, vagy törzzsel akarunk foglalkozni. Én főleg izomerősítő és stabilitást növelő gyakorlatokhoz használom.

DSC01375

Végezetül szeretnék bemutatni nektek még egy eszközt, amit talán nem is ismertek mindannyian , de aki kedvet kap hozzá, annak érdemes beszerezni. Ez volt a legdrágább a felsoroltak közül, én 7000 Ft-ért vettem egy megbízható sportáruházban , ez teljesen korrekt ár, ennél csak drágábbat láttam máshol.

A dynair / balance disk alapvetően egy egyensúlyt fejlesztő eszköz, használható ülő, álló és fekvő gyakorlatokhoz egyaránt, speciálisan egyensúly és törzs-, váll-, térd stabilitás fejlesztése céljából , de erősítő gyakorlatokhoz is, nehezítés gyanánt.

Ezek tehát az általam használt tornaeszközök, remélem tetszett ez a kis összefoglaló, ugyanis viszonylag olcsóbb dolgokról esett szó, melyek ugyanakkor rendkívül sokszínűen alkalmazhatók az edzés során. 🙂

Ha tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál még tőlem, kérlek iratkozz fel a blogom követésére !:)

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!